átmenetilegesen...

Ennyi év tapasztalattal már tudhatnám előre, hogy mikor jön az az érzés, ami leginkább ahhoz hasonlítható, mint pontosan annak az egy pillanatnak a végtelenített változata, mikor az ember lába alól elfogy a talaj.

Ha egy relatív elemben két abszolút elem található, és szeretném, ha ezek egymásra kerüljenek, akkor simán elmehet egy nap arra, hogy nem jövök rá, hogy a nyamvadék második pontosan azért nem rá, hanem mellé kerül, mert a top és a left értékét nem állítottam be…

Ezért már jár a hülyeség- és láma-díj, amit most hoztam létre, és ezennel át is adom magamnak. Köszönöm a rendőrségnek™.

Hogyan írjunk meg több nap alatt egy olyan oldalt, ami amúgy egy napnál nem igényelne több időt…

Nos tehát. Mi a csudát kéne tennem, ha gyakorlatilag nem értek semmit ebből a cuccból, amit elém tettek, egy óra múlva kész kéne lennem, fogalmam sincs, mit nyomkodok és senki nem ér rá, hogy velem foglalkozzon?

Biztosan mindenki tudta, hogy freewebre a codeigniter adatbázisbeállításainál a $db['default']['pconnect'] változó értékét FALSE-ra kell állítani, különben azt kiabálja, hogy

„Unable to connect to your database server using the provided settings.”

Nyers erővel már megint hamarabb megoldottam volna, de ehelyett inkább kiolvastam 8 fórumot és a user manualt — és egyik sem segített, csak végül a nyers erő…

Mert könnyes szemmel nem látom a monitort és nem halad a munka, ráadásul koncentrálni is nehéz…

„Remember when you were young…”

Persze tény, hogy az időnek csodás kozmetikai képességei vannak: hatékonyabban szépít, mint a legdrágább szemránckrémek, de akkor is visszavágyom. Igen, nem kevés volt a stressz, sok volt az elvárás és nagy volt a hajtás. De az asztalom nem fért be egy barbieházba, amit a főnök megígért, az úgy is történt, az irodában nem üvöltöztek megállás nélkül, ha elakadtam, tudtam segítséget kérni, és úgy éreztem, hogy csapatban vagyok, nem pedig egyesegyedül. Nem kicsit rontottam én ezt el… :(

…mármint a Radiohead irányába. Merthogy most n+1 ideje (hónapja talán?) csak a blues szól, most meg itt belinkelt valamit a zenekar a twitterén, és megnéztem és most meg nem bírok leállni…

Csodálom, hogy még mindig nem tanultam meg teljes mértékben kihasználni az internetet… Tegnap elkezdtem letölteni a Muddy Waters összest és teljesen meglepődtem az egyértelműn: évek óta, amikor szidtam a blues rádiót, hogy miért nem bírnak már olyat adni, amihez kedvem van és mindenféle ismeretlen előadók után kutattam órákig, akkor valójában Muddy Waterst akartam hallgatni. Pedig hát adott volt az alapanyag…

Most épp Folk Singer, ha meguntam, megyek tovább.

Note:

'!=' != '==' !!!

Vajon a jó dolgok mikor érzik elérkezettnek az időt, hogy megtörténjenek? Vajon milyen dolgok befolyásolják a jó dolgok kedvét és hangulatát? Nagy valószínűséggel ilyen és ehhez hasonló kérdéseket fejtegetne a jó dolgok lélektana, ha létezne ilyen. Mert hogy a google szerint nem létezik ilyen. És bizonyos elméletek szerint, amit a google nem ismer, az nem létezik. Kíváncsian várjuk, hogy mikortól fog létezni. :)

Hát nem ez életem legjobb hete, az bizonyos.

Na ez most kiverte nálam a biztosítékot. Érted, felrak egy levesreceptet portugál névvel és kiemelve, hogy ez itt a nemzeti levesük. A hozzávalók között hangsúlyozza, hogy hát ehhez portugál káposzta kell, nem magyar, majd odaírja, hogy 1 M*ggi kocka. Mivan?! :o Majdnem megkérdeztem kommentben, hogy annak is portugálnak kell-e lennie, de inkább nem pakeszkodom.

Igen, persze, remek dolog az a leveskocka (enyhe irónia — azért enyhe, mert néha én is használom, de ha majd tudatos konyhatündér leszek, akkor likvidálom az alapanyagok közül), de bakker ez olyan, mint gulyásba kaliforniai paprikát rakni és/vagy csilit…

…de hát én úgyis csak túl érzékeny vagyok…

Kicsit szánalmasnak érzem magam a macskámmal.

Igen! Ezaz! Köszönöm az újabb pofont! Még valaki?

„You should turn the other cheek”

Haha. Tényleg. Vicces meg minden. Főleg meg minden…

Gyerünk, még valaki jöjjön és dörgöljön valamit az orrom alá, mert úgy tűnik, hogy nem kapok eleget… (jobb, amikor nem találkozom senkivel sem. sokkal jobb.)

Ha TUDOD, hogy jobb, ha nem mész, akkor egyszerűen csak NE MENJ, mert megint napokig pocsék lesz a kedved és az önértékelésednek se tesz jót (sőt)… Valahogy úgy érzem, ez a dolog sose fog megváltozni. Egyszerűen csak nem olyan, hiába állítja magáról — a gyakorlat mást mutat. Nekem meg ez már a sokadik tüske. (mennyire szánalmas vagyok már…)

[!-- ha jobban belegondolok, az előzményposzt kiváltó oka nem is volt olyan rémes… --]

Nincs olyan, hogy tudatalatti! Olyan van, hogy tudattalan, te! Nincs a tudat alatt semmi! Hú, de bosszantó ez a fordítás…

[!-- Kezdem sejteni, hogy a hétvégi „remek” beszélgetésem az előző posztnak köszönhető… --]

Ma sincs kedvem élni. Kezd kikészíteni ez a nyamvadt kilátástalanság és kiszolgáltatottság. A tűréshatár kezd ismét a végéhez közeledni. Így se gondolkozni, se dolgozni nem lehet. Elég az a nyavaja, ami éppen a vállamat nyomja, nem kell nekem még külön programot csinálni marhaságokkal…

Valahogy el kéne jutnom az okmányirodába.

Nem azt mondom, hogy most rossz (haha), meg azt se, hogy mindent hátrahagyva rohannék vissza, de… (Basszus, ez nagyon nehéz…) DNS belinkelt egy meghívást egy pesti koncertre, méghozzá egy újraegyesülős Boom Boom koncertre. Érted. […] Nézd meg, mi lett belőlem… Akkor, ott, egy kis időre annyira a helyén volt minden. Egyszerűen csak tudtam, hogy ennek így kell lennie, és úgy is volt. Azokkal az emberekkel, azokkal az érzésekkel, azokkal a zenékkel. Nagyon mélyre eltemetett dolgokat hozott elő ez a zene, és meleg van a hasamban. Kimondhatatlanul hiányzik a régi Vica (a meggondolatlanságai nem). Hiányoznak a pozitív gondolatok, az, hogy mindent tudtam szeretni, mindenért tudtam lelkesedni. (nem függhetek ennyire a környezetemtől… ha így van, akkor »én« nem is vagyok — mint önálló individuum —, csak valami kis vacak, ami melegségre vágyik…)

[!-- vajon most ennek jegyében lázadom? mehetnék? --]

Hahh, a MySQL oldalán nem megy egy lekérdezés... :)

…az asztalomról lopott toll, illetve annak kupakja…

Néha annyira szeretném, hogy valaki megfogja a kezemet és azt mondja, „gyere, csináljuk meg együtt, segítek, meglátod, nem lesz nehéz”. De nem mondja senki. És nehéz. Minden. Megtalálni, jelentkezni, megfelelőnek lenni, okosnak, talpraesettnek, magabiztosnak lenni, elérni, hogy akarjanak… engem… mert jó vagyok… De már egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy jó vagyok, pedig jobb vagyok, mint mondjuk két éve — a legutóbbi jelentkezéskor, mikor megfelelőnek bizonyultam. De akkor még más voltam: lelkes, bizakodó.

Ehh, le van ejtve, inkább nem görcsölök ezen a vackon annyit. Megírom, azt' lesz valami, nem?