átmenetilegesen...

…de ha minden nap 3 órával tovább érzem magam jól, akkor az már egészen jó fejlődési tendencia…

Nem sejtettem, hogy sikerül ennyire megzuhanni :(

Nem akarok lenni az a csaj sem, aki nem tudja elfogadni, hogy szakítottak vele. Nehezemre esik harc nélkül feladni ismét. Ahogy én tudom, az érzések nem pont úgy működnek, ahogy felvázoltad őket. Lehet, hogy te így működsz, de már elmondtam, hogy egyrészt nem hiszek ebben,…

Tudtam, hogy nehéz lesz meg korai meg minden, mégis újra és újra meglepetésként hat a b*szogatás és az elégedetlenség folyamatos megléte. (igen, érzem a paradoxont) De persze ne aggódjál, mert azzal csak tovább rontasz az amúgy sem túl rózsás helyzeten. Összességében véve…

Nem, inkább talán mégsem kéne ezt még erőltetni egy darabig, mert megszakad a szívem. Maradjunk WB-nél, attól mosolygok, mert ezermillió kedves emlék. Hihetetlen, hogy 8 év távlatából még mindig tudnak potyogni a könnyek. Nem arról van szó, hogy most és azonnal pakolnék és…

Van, hogy nem szabad visszanézni, csak menni előre.

„something in your voicesparks a little hopeI'll wait up for that noiseyour voice becomes my home”(Land of Talk: It's Okay)

Nem tudom, nem értem, legtöbbször inkább nem is gondolom. Ez az egész dolgozom-dolog valahogy… Úgy értem, klassz, mikor van dolga az embernek, csak mostanában túl sok és megint elkezdtem elszeparálni magam az emberektől és megintcsak azt veszem észre, hogy űr van, a hangulatom…

Hétfő reggelenként mindig rádöbbenek, hogy mennyire magányos és különc vagyok.

…this is what you get…

Ennyi év tapasztalattal már tudhatnám előre, hogy mikor jön az az érzés, ami leginkább ahhoz hasonlítható, mint pontosan annak az egy pillanatnak a végtelenített változata, mikor az ember lába alól elfogy a talaj.

Mert könnyes szemmel nem látom a monitort és nem halad a munka, ráadásul koncentrálni is nehéz…„Remember when you were young…”