Ha az ember egy darabig eljár valamiféle pszichoterápiára, akaratlanul is ragad némi megfigyelési módszer, nemcsak a kosz.
Akárhányszor újra és újra belegondolok, hogy itt a világegyetemben apró összeütköző részecskékből (mármint nagyon sok ilyenből, nem kettő) létrejött az, hogy egy panelházban ülök - amit képesek voltunk megtervezni és kivitelezni - egy forgalmas út mellett, amin autók közlekednek meghatározott szabályrendszerben, a lakás használata és a vele járó feature-ök (víz, áram, gáz, fűtés) szintén meghatározott szabályrendszer alapján működnek és kerülhetnek hozzám.. mármint érted.. hogy így a semmiből nagyon sok fizika, kémia biosz és matek után kifejlődhetett egy olyan agy, ami ezeket lehetővé tette.. az agyunk zseniális.
/* sidenote: a lányom kb ugyanabban a korban mondta el ugyanazt a kérdést, amit én annak idején a Lacikának: hogyan tudom mozgatni a kezemet? nem is gondolok rá, hogy mozgatni akarom és mégis azt csinálja, amit akarok.. nem, biztosan senki sem autista a családban, biztos nem. ezek tök normális gondolatok egy hétévestől. */
És ez a zseniális agy zseniális asszociációkra képes. És ha valami olyan dologgal találkozik, amivel elsőre nem sikerül megküzdenie (nem az analízis 2-re gondolok), akkor újra és újra elő fog kerülni valamilyen formában. Random gondolatok hajnali kettőkor a "miértnemtudokaludni" csatornán, hasonló pocsék döntések hasonló élethelyzetekben, de a legrejtélyesebbek ebben a kategóriában azok az álmok, amik elsőre mindentől független zagyvaságnak tűnnek. (persze biztosan olyan is van, de most ne kötekedjünk)
Na de hogy lenne már zagyvaság? Hát hülye az agyunk? Épp most vezettem le, hogy szerintem mennyire zseniális. Hát nem hülye.. folyamatosan megérteni próbál, összefüggéseket keres és mintákat, rendszerbe akarja tenni a történéseket. Mert hát nem frankó, amikor újra és újra jön egy kortizol-fröccs. Az agyunk tudja ezt.
Szóval hogy vannak ezek a furcsa álmok, amiket ha jó szögből világítunk meg, akkor ki lehet deríteni, hogy mik azok a dolgok, amikkel még foglalkozni kell, mert lehet, hogy azt hittük, hogy ezen már túl vagyunk, de az agyunk mást mond. És ezeknek a hatásai a mai napig érződnek, és az agyunk meg szeretné, ha végre tennénk valamit ennek érdekében, mert kicsit unja már..
Így belegondolva az agyamnak totál igaza van, hallgatnom kéne rá. Valószínűleg tényleg nem az a normális, ha az ember folyamatos szégyenérzetben él. Nem létezik, hogy átlagosnak mondható, hogy valaki annyira mindig mindent rosszul gondol vagy csinál mások szerint, hogy ennek ellensúlyozásaként kontrollmániát növeszt és mindenáron igaza kell legyen, amit folyamatosan hangoztat is.
Na de nem ez a lényeg most, hanem hogy tényleg nehéz egy részeggel biciklizni, mert bazinehéz megtartani az egyensúlyt és a bringa sem feltétlenül arra megy, amerre szeretnénk. Álmomban minden egyes indulás után plusz egy gombot be kellett nyomi, ami a stabilitásért volt felelős. Mindig plusz egy lépés. És ha elfelejtetted, borult az egész.
Csak mellékesen jegyzem meg ennek a lélektúrának az egyik felfedezését: két dolgot kergettem egész életemben, aminek híján voltam szinte mindig: megértést és elfogadást. "Értsd meg, hogy ez a helyzet tényleg nehézséget okoz nekem. Tudom, hogy szerinted nem nagy dolog, számomra viszont megugorhatatlannak tűnik"
vatevör
(arra is rájöttem, hogy ha az agyam egy önálló kis individuum lenne - most tekintsünk el a paradoxontól -, akkor vagy Martin Freeman vagy Ricky Gervais lenne a hangja - most így belegondolva érdekes, hogy két teljesen különböző karakterhez jutottam -- de az is lehet, hogy evidens, nemtom)
