Nem akarok lenni az a csaj sem, aki nem tudja elfogadni, hogy szakítottak vele.
Nehezemre esik harc nélkül feladni ismét. Ahogy én tudom, az érzések nem pont úgy működnek, ahogy felvázoltad őket. Lehet, hogy te így működsz, de már elmondtam, hogy egyrészt nem hiszek ebben, másrészt pedig én egészen nem így működöm. Ha valami ott volt, akkor az ott lehet újra, csak nem kell hagyni megrohadni.
Francba. Mikor jön már az a rész, amikor elkezd az életem működni? Mert valahogy csak azt látom, hogy mennyire pocsék és mennyire hullik szét darabjaira…
Remélem, hogy a Quimby koncert == Liviusszal beszélgetés, mert igencsak rámférne már megint az a hatalmas adag energia, amit kapni tudok tőle.
Hogyan lehet 28 évesen ismerkedni? Csak én találom ezt lehetetlennek?
P*csába. (már bocsánat)
