Nem, inkább talán mégsem kéne ezt még erőltetni egy darabig, mert megszakad a szívem. Maradjunk WB-nél, attól mosolygok, mert ezermillió kedves emlék. Hihetetlen, hogy 8 év távlatából még mindig tudnak potyogni a könnyek. Nem arról van szó, hogy most és azonnal pakolnék és húznék, ha lehetne, egyszerűen csak… Nem tudom… Just keep going, Menni kell tovább etc., tudom-tudom, de nem hiszem, hogy valaha is létezhet olyan állapot, amikor nem facsarodik majd bele a szívem — legalább egy kicsit. És ez független attól, hogy éppen az adott élethelyzetben mennyire jó vagy nemjó. Mert most éppen jó.
Szerintem kéne sütni valami sütit. Az mindig segít. :)
