Van ez a két dolog, ez a két közhely. Az egyik szerint az emberek nem változnak, a másik szerint meg nagyon is. Egy mai szakmai "vita" után kicsit elgondolkoztam ezen, aztán később - most - rájöttem, hogy mi is a tuti. Az emberek nem változnak, csak a szemléletmódjuk. (még finomításra szorul, érzem én is...)
(mondjuk ehhez talán az az emlék is hozzátartozik - de a fenti nem introspekció -, ami ma villant be, majd pedig vertem a csapot - szegény pedig nem is tehet semmiről -, hogy b*sszamegsemmitseváltoztam, b*sszamegsosemfogokmegváltozni, ez már mindig így lesz, én már mindig ilyen leszek... az emlék még kiskoromból származik, amikor átmentem játszani a Lacikához, de épp vendégek voltak - keresztszülők, kereszttesók talán -, és ezt mondta is a Lacika, meg azt is, hogy van puding és kérek-e. kértem. kint leültem a teraszon, bemenni nem mertem. nyitva volt a bejárati ajtó, meg a konyhaajtó - volt konyhaajtó? -, hallottam, ahogy beszélgetnek. a Lacika hozott nekem pudingot, szép kehelyben volt - mindig szerettem volna olyat -, megkóstoltam, és volt benne keksz. tudod, így átázva, ezért is rakták bele. mondtam is a Lacikának, hogy ebben el van ázva a keksz, és mondta, hogy ez direkt ilyen, és mintha mulatott is volna rajtam, hogy én még ilyet sose - pedig én még olyat sose. mondta, hogy ha nem ízlik, akkor nem muszáj megenni, beviszi, nem gond, mondtam, hogy de megeszem. mondta, hogy mindjárt megeszik és mennek játszani. hívott be, mondtam, nem megyek, ő bement. nem ízlett, ázott keksz, milyen az már, pfúj, összeturkáltam az egészet, fintorogva kiettem a nemázott kekszet, meg leettem a pudingot, ami nem volt kekszes. dühös voltam. emlékszem, hogy döfködtem bele a kanalat. kijöttek, én még mindig a teraszon ültem, mondta a Lacika, hogy mondhattam volna, ha nem ízlik, nem kellett volna összeturkálni az egészet. azt hiszem, hogy itt már nemcsak dühös voltam, hanem meg is ijedtem, mert rámszóltak, és ha rámszólnak, attól a mai napig megijedek és rosszul érzem magam tőle. egy darabig még ültem a teraszon, turkáltam a pudingban, nem mertem még rájuk nézni se, próbáltam magamba erőltetni a falatokat, de nagyon undorítónak találtam. kimentek az utcára, vártam kicsit, otthagytam a pudingot és megszégyenülve hazamentem. na, rámismersz? van még pár ilyen történet... talán azért jutott ez eszembe, mert már napok óta kekszes pudingra vágyom, a háztartási keksz itt van mellettem egy tálban, munka közben egyet-egyet elrágcsálok. de pudinggal lenne az igazi... kehelyből...)
