Ugyan ritka madár felém az ilyesmi, de néha előre és pontosan eltervezem, hogy egy napom hogyan fog telni, mik azok, amiket el szeretnék érni, és hogyan fogom mindezt kivitelezni - szépen, apró lépésekre lebontva, minden lehetséges körülményt átgondolva, hogy a lehető legkisebb eséllyel kerüljek váratlan helyzetbe. Na hát a péntekem is így indult: az utóbbi két hétben hatalmas munkában voltunk, aminek végre eredménye is elkezdett lenni, úgy éreztem célegyenesben vagyok. Nyilván az élet ilyenkor kölcsönadja a sörét egy pillanatra valakinek, amíg odalép az irányítópulthoz, hogy aztán a legváratlanabb kakacunamit indítsa - nyilván csak tréfás kihívás gyanánt.
(sikerült a terve :) )
Naah, valójában nem is érdekes ez az egész. Az lehet inkább érdekes, hogy hogyan szedem össze magam újra a padlóról, hogyan lépek tovább. (vagy hogy TÉNYLEG padlóra kerültem egyáltalán? vagy simán csak az van, hogy megszoktam már, hogy hogyan szoktak történni a dolgok)
Banyek :) érted.. őrület.. most vettem észre, hogy teljesen más ez most, mint amikor korábban kerültem hasonló szituációba. Bazisokat dolgoztam magamon és ennek meg is lett az eredménye: a korábbi esetekhez képest most VAN energiatartalékom. VAN egy kezdetleges - ám roppant segítőkész és szeretetteljes - szociális hálóm. VAN egy apró önbecsülésem. Igaz ugyan, hogy szombaton a tervezett jó kis olvasós program helyett csak annyira voltam képes, hogy köntösbe csomagolva, zöldség módjára sorozatot néztem - pihenés gyanánt pedig a takaró alatt sírtam. De úgy tűnik, pont erre volt szükség.
És amiről meg valójában írni akartam, azt kirakom külön, nem lehet egy posztban ezzel a vacaksággal.
vissza se olvasom.
