()Szóval az van, hogy számomra ez a barátság dolog mindig egy réjtély volt. Igen, most már tudjuk, hogy miért, viszont azt is tudjuk, hogy totál nem lehetetlen, csak kicsit oda kell figyelni. (ok, értem, hogy ADHD-ban ez kicsit önellentmondó elvárás :D ) Sose értettem, hogy mikor és hogyan történnek azok a "titkos" megbeszélések, amikor a résztvevők egy közös programot találnak ki. (amikor valaki "csatolmánya" vagy, akkor ez kb adott, hiszen ezt a részét ő intézi, neked csak menni kell vele. gimnázium óta nem voltam "egyedül", kizárólag csatolmányként vettem részt a szociális életben - na de aztán mindig jön a szakítás és megint egyedül..)
(közben rájöttem, hogy volt azért egyéb stratégiám is: rendszeresen hoztam össze csoportokat, de a vége mindig az lett, hogy ezek a csoportok nélkülem folytatták az útjukat - !! van itt valami, amit nem veszek észre :D nyehh)
Kicsit sokáig tartott felfogni, hogy valójában mi is történik ezen a téren, nameg hogy hol van a kutya elásva!
Persze akkor most azt gondolhatná az ember, hogy ha rájöttünk a problémára, akkor abból már adódik ennek a megoldása is. Na igen, csak az a gond, hogy ugyanoda lyukadtunk ki: HOGYAN :D Hogyan kell 41 évesen barátságot kezdeményezni, egy meglévő csoporthoz csatlakozni..
De azt hiszem, hogy első lépésként megpróbálom elcsitítani azt a csúnya kis hangot a fejemben, ami azt mondogatja, hogy miért pont rám lenne kíváncsi valaki, vagy miért pont az én társaságomban (igaz, nem kizárólagosan) akarná eltölteni a szabadidejét?
Csitt.
