átmenetilegesen...

Nyilván átmeneti, de basszus ez a sok köszöntés a közösségi portálon, SMS-ben és telefonon… Tavaly nem volt itt semmi, most meg ahhoz képest…

Na gyors mosás, aztán goto inni rám: egyet itt, egyet ott, aztán húzás haza aludni, mert holnap munka.

El kéne költözni innen valahova jó messzire és vissza se nézni. Talán így tudna végre megszakadni ez az évek óta tartó sikersorozat.

Ezaz, még csak mindenki dörgölje az orrom alá, hogy már nincs kivel elmenni moziba megnézni az Avengerst. Légyszi, tényleg.

// nagyon remélem, hogy már nem sok ilyen betervezett dolog jön szembe…

Te jó ég, most vettem észre, hogy ma péntek van. :) Jaj, de várom már a délutánt! :) Meg a szombatot… A többiről még nem tudok nyilatkozni, de majd kialakulja magát. :)

Nincs még nagy baj, immunrendszer rulez, természet megoldja. Persze nyilván elgondolkoztam a végleten, és meglepő módon nem volt túl rémisztő — ami viszont rémisztő… Szóval bizony, szerdán Sörház a Mónival, ++$szocialis_elet, a kommunikációs képességek fejlesztésére is kéne befektetni némi energiát, nameg el kéne kezdeni kialakítani azt a kört, ahol jól érzem magam. Csomó emberre számíthatok, itt sincs nagy baj, csak jobban meg kéne becsülni ezeket a kapcsolatokat. Egyszer majd jó leszek ebben is, biztosan tanulható. :)

Meg mondjuk az sem lenne hülyeség, ha elkezdeném kitalálni, hogy mit is várok az életemtől. A munka egy dolog, de nem kell és nem is szabad folyton csak dolgozni, és munka közben pihenésképpen sorozatot nézni. Ezt az elmúlt hónapokban megtanultam.

Épp itt az ideje feltölteni a fényképezőgép akksiját. :)

Vajon az mennyire vicces, hogy az ivartalanított macskám ivarzani próbál a tüzelő macskámmal?

Szünetben Clients from Hellt olvasgattam, két diákom idejön, megnézik mit csinálok.

- Tanárnéni, maga mindig ilyet csinál? Olvas vagy dolgozik?
- Ez bizony így van.
- De ez nem magyarul van! Tanul valahol, hogy nem magyarul olvas?

// jó, hát ez nem elképesztő volt, csak aranyos :)
 

:)

Nálam jóval fiatalabb tanítványom:

- Tanárnő, nem tudja véletlenül, hogy van-e vérnyomásmérő az iskolában?
- Hát… nem hiszem, de kérdezze meg a „portásnénit”, ő biztosan tudja. Evett reggel rendesen?
- Igen, persze, csak mióta szültem, azóta nincs rendben a vérnyomásom…
[állam a padlón, csak ne látszódjon, csak ne látszódjon, act normal…]
 

// végül találtunk egy közeli gyógyszertárat

húúú, letöltve mennyivel szebben szól ez az album, mint youtube-ról… 

/* Jaaa… még mindig ezt kell hallgatni, mert valami mindig megy a fejemben belőle. Jó, van olyan szám, ami nem tetszik, de azt mindig el lehet nyomni. :) Meg mondjuk azt is megfigyeltem, hogy fülessel mennyivel jobb, mint hangfalról vagy notebookspeakerről. Például hangfalról egy idő után olyan volt, mintha szétvernék éppen a fejemet, de fülessel nincs ilyen. Sőt, dolgozni kifejezetten és meglepően jó. Borzasztó ez, én is érzem, de tényleg az van, amit már írtam. I just can't help myself. */

Az, hogy 28 éves vagyok (leszekmindjárt), nem jelenti azt, hogy úgy kéne élnem és/vagy éreznem magam, mintha 40 lennék.

Köszönöm az aggódást meg minden, de azzal, hogy megpróbálom magam lekötni, és egy hétig akár még iszom is, még nem teszek magamban maradandó kárt, de legalább viszonylag jól érzem magam.

(hallom az ellenérveket, de felesleges)

Épp egy galériát csináltam az előbb (fancybox + mousewheel), és azt a nagyon furcsa jelenséget tapasztaltam, hogy csak előre tudom görgetni a képeket, visszafelé nem… Kis guglizás után jött a megoldás: 1.7-es jQuery-vel nem megy rendesen a mousewheel. Na csodálatos.

Végülis lehet élni enélkül.

// nem lenne olyan nagy hülyeség végre belőni az újabb fancy-t, csak lusta vagyok…

Amúgy itt a thread, ahol erről írtak: [link]

Munkába jövet (menet) — többek között — azon gondolkoztam, hogy majd jól indie-rádiót fogok hallgatni, hogy majd talán megint megtalálom azokat a dolgokat, amikért annyira tudtam lelkesedni 5-6 éve. Aztán mégis inkább youtube és olyan zene, amit elvileg nem is szeretek. De vannak ilyen részek, amik egyszerűen nem mennek ki a fejemből és muszáj újra meghallgatni, és valami furcsa nyugodtság fog el a fájdalmon túl. (édes istenem, mennyire remélem, hogy az olvasói táborom nem terjed ki az ismerőseim nagy részére… tudom, akkor minek írom meg a nagyvilágnak — jó kérdés, azt hiszem, Karinthy-től tudnék idézni)

Nem, tényleg Radioheadet kéne hallgatnom. De már nem vagyok a radioheades csaj. Akkor ki vagyok? Ehh…

És nagyjából ehhez nem is nagyon tudok mit hozzátenni.

…de ha minden nap 3 órával tovább érzem magam jól, akkor az már egészen jó fejlődési tendencia…

Nem sejtettem, hogy sikerül ennyire megzuhanni :(

Nem akarok lenni az a csaj sem, aki nem tudja elfogadni, hogy szakítottak vele.

Nehezemre esik harc nélkül feladni ismét. Ahogy én tudom, az érzések nem pont úgy működnek, ahogy felvázoltad őket. Lehet, hogy te így működsz, de már elmondtam, hogy egyrészt nem hiszek ebben, másrészt pedig én egészen nem így működöm. Ha valami ott volt, akkor az ott lehet újra, csak nem kell hagyni megrohadni.

Francba. Mikor jön már az a rész, amikor elkezd az életem működni? Mert valahogy csak azt látom, hogy mennyire pocsék és mennyire hullik szét darabjaira…

Remélem, hogy a Quimby koncert == Liviusszal beszélgetés, mert igencsak rámférne már megint az a hatalmas adag energia, amit kapni tudok tőle.

Hogyan lehet 28 évesen ismerkedni? Csak én találom ezt lehetetlennek?

P*csába. (már bocsánat)

Sose voltam jóban a szövegekkel — mindenkinek az a legfontosabb, nekem van ezer fontosabb, sokszor még csak figyelni se szoktam rá (kövezzetek meg, mindig is így volt, nem hiszem, hogy fog változni) —, de most látom, hogy a Jamie is küszködik. :)

Illene úgy elmenni a következő BOOM BOOM koncertre, hogy legalább a Come Together szövegét tudom…

Lehet, hogy képeket is kéne csinálni… mondjuk feltöltöm a fényképezőm akksiját. :)

Milyen jó érzés is, amikor nagy örömmel felrakja az ember a Zen Codingot, hogy most aztán milyen remek lesz majd ezentúl HTML-t írni, erre meg kiderül, hogy a használt shortcutok 90%-át felülcsűri és/vagy kicseréli… Marhajó, tényleg. Félóra próbálgatás és guglizás után persze rájön az ember, hogy a hőn szeretett Ctrl+Space a „Content Assist” nevű commandhoz volt eddig társítva, a Ctrl+M pedig a Maximize „Active View or Editor”-hoz. Szerencsére a Ctrl+Shift+R még mindig a barátunk, és a Ctrl-O és a Ctrl-H is műxik.

(de azért kopogjuk le, az sose árt)

Tudtam, hogy nehéz lesz meg korai meg minden, mégis újra és újra meglepetésként hat a b*szogatás és az elégedetlenség folyamatos megléte. (igen, érzem a paradoxont) De persze ne aggódjál, mert azzal csak tovább rontasz az amúgy sem túl rózsás helyzeten. Összességében véve végülis jó, csak… van egy „csak”. De majd biztos felülemelkedsz a helyzeten és megoldod, és mindenki örül majd és boldog lesz idővel.

Nem, inkább talán mégsem kéne ezt még erőltetni egy darabig, mert megszakad a szívem. Maradjunk WB-nél, attól mosolygok, mert ezermillió kedves emlék. Hihetetlen, hogy 8 év távlatából még mindig tudnak potyogni a könnyek. Nem arról van szó, hogy most és azonnal pakolnék és húznék, ha lehetne, egyszerűen csak… Nem tudom… Just keep going, Menni kell tovább etc., tudom-tudom, de nem hiszem, hogy valaha is létezhet olyan állapot, amikor nem facsarodik majd bele a szívem — legalább egy kicsit. És ez független attól, hogy éppen az adott élethelyzetben mennyire jó vagy nemjó. Mert most éppen jó.

Szerintem kéne sütni valami sütit. Az mindig segít. :)

Újra Wallis Bird. Bizony, ez egy jó hír. :)