Nem mintha túl akarnám agyalni a dolgokat - na nem mintha rosszul érezném magam vagy ilyesmi -, de hogy elég gyanúsan a junkie agyam szórakozik velem. Mármint jó, nyilván, hiszen ezt hívják létezésnek. De hogy most arról beszélek, amikor ez a kis mocsok zselékupac ott fent rátesz még egy lapáttal, mert végre egy kis dopaminhoz jutott és akar még. Mer' az kell neki, azt szereti. Na most eddig ez nem egy probléma - ha eltekintünk a dolog eredetének illúzióhoz fűződő viszonyától. A probléma azzal van, amikor pofáncsap a kegyetlen valóság, a dopamin pedig elfogy. (most tegyünk úgy, mintha létezne egy, az észlelésünktől független valóság).
Jepp, asszem most kell nagyon okosnak és óvatosnak lenni. Muszáj helyükön kezelni a dolgokat, és nem hagyni a képzeletünket, hogy kitöltse az üres részeket.
