átmenetilegesen...

Ööö... nemtom. Furcsa. (oké, oké, nekem minden furcsa...)

Van egy csomó email, amik megválaszolásra várnak, le vagyok maradva.

Van egy csomó munka, amiket meg kéne csinálni.

Kaptam öcsitől egy pengetőt, jó lenne hétvégén használni.

(ú, a körtés hasonlatot elfelejtettem ma elmondani)

Egy levelet ma megírok. És holnapra is bevállalok egyet.

Vannak posztok, amiknek nincs értelme. De ez a nap jó volt. (igazából a tegnap esti csokievős beszélgetés is jó volt - utána meg a szilvaevés sajttal...)

Ja, szilva... már megvan a fele, holnap letolom a másik felét is... Rájöttem, hogy a szilvamagozás az mocskos egy munka, ha az ember utána emberek közé akar menni, akkor ajánlatos a gumikesztyű használata. Persze nem tudom, ez miért nem jutott előbb eszembe, bár úgyse lett volna rá pénzem. :D Tudod, mi a jó a pénztelenségben? Jó, igazából annyira nem jó. De ha nem kerültem volna ebbe a helyzetbe, akkor lehet, hogy most nem magoznék szilvát, a családommal pedig még kevesebb kapcsolatom lenne. Ami persze nem jó. (tudod, anya, hogy szeretlek? az öcsinek nem merem mondani, túláradó érzelmei tudnak lenni - rokon... -, ami megrémít és menekülésre késztet) Ja meg nem sütnék zsemlét, kalácsot, langallót, kiflit és a többi és a többi... Pedig a sütés az egy nagyon jó dolog. Pláne, ha van kinek.

(az asztali egyetlen pozitív hozadéka az, hogy ismét használom a Jenny-t, és megint rájöttem, hogy mennyire, de mennyire imádom...)

Az egyik rémálom: pók költözik a gitáromba, és játszás közben végigmászik a combomon.

Drága anyukám, köszönöm szépen a szupernagy kiszerelésű, szupererős, szuperillatosított réjd rovarölőt!

Adjatok egy analóg kontroleffet!

Magyar cím: Egy szoknya, egy szoknya

Megjelenés éve: 2005

IMDb: http://www.imdb.com/title/tt0421994/

PORT.hu: http://www.port.hu/egy_szoknya,_egy_szoknya...

Besorolás: romantikus vígjáték, dráma

Nem mondom, hogy rossz volt, de nem nagyon tudtam vele mit kezdeni. Mondjuk 6/10. Azt mondjuk nem nagyon értem, hogy mitől gondolják ezt vígjátéknak, én nem sok nevetnivalót találtam benne. Lehet, hogy a vőfély marháskodásai miatt sorolták be annak, vagy a virágoslány néhány vevője miatt, de ez inkább csak romantikus film, romantikus dráma. Nem árulok el túl nagy titkot azzal, ha elmondom, hogy ez egy leszbikus film. A plakátról is lehet sejteni, meg a leírásokban is ott van - már' aki ezeket elolvassa... (innentől spoiler) Ehhez képest a főszereplő lány olyan bénán csókolja az állítólagos szerelmét, hogy szinte azt várja az ember, hogy a következő pillanatban eltolja a csajt és közli vele, hogy oké, mégse akarom ezt. De most komolyan... Keresve se találhattak volna "hidegebb" csajt. Szóval ez így elég béna. Nameg a szereplők... Ehh... Annyira, de annyira bosszantóan buták és bambák! Vagy ilyenek lennének az angolok? Nem hinném... Van bajuk, de nem ennyire. A srác több eset után se jön rá, hogy a felesége vega, pedig a rendező ezt eléggé egyértelművé tette számunkra.

És akkor jön a vége, amikor a csaj döntésre jut: nagymonológban közli a részeg férjével, hogy hát igen, beleszeretett valaki másba egy pillanat alatt, de nem hagyja el, mert ő a legjobb barátja... Mivan?! :o Szóval meghozta a döntést, a pasi persze hallotta az egészet, a csaj szülinapján pedig kiborul az egész család előtt, hülyének érzi magát, neki ez nem megy, meg különben is azt akarja, hogy a lány boldog legyen... A lány persze hagyja magát elhagyni, és jön a kommersz rohanós jelenet, persze dugóval. Ki se találtuk volna... Bosszantó az egész. Ja és akkor a srác a repülőn... Ehh... Végre nekiáll élete vágyának, amibe eddig a csaj miatt nem vágott bele. Te jó ég... Ez az egész most komoly? És ezt a film elején még el is mondja. Egy párkapcsolat nem arról szól, hogy támogatjuk a másikat? Vagy ez csak az én szentimentális fejemben létezik?

És még a magyar címet is "meg kell dicséreni", ismét egy rendkívül leleményesnek gondolt címadás. Ezért fizetnek valakinek? Én kirúgnám... Iszonyú.

4/10-nél nem kap többet. (ha a magyar címet is nézzük, akkor még kevesebbet)

A virágok legalább szépek voltak...

És úgy tűnik, hogy D-nek meglett a vizsgája!!! Basszus, egész nap izgatott voltam, mert nem mentem el végül mégse. Aztán most felhívott, hogy küzdött becsülettel. :) Megnyugodtam, boldog vagyok, megérte annyit dolgozni. Éljen a Faág, éljen a matek és éljen D! :)

Fél órája sül, vissza van még neki kb. 4 és fél óra.

Elhatározásra jutottam. Amint lazul kicsit a helyzet, kivizsgáltatom magam. Összeírom a tüneteket egy szép hosszú listára, és odadugom a háziorvosom orra alá. De addigis pofozom kicsit a végterméket valami életmódváltással. Sok gyümölcs, sok víz (persze az eddig is volt), időben fekvés, 8-10 óra alvás. Tudom, tudom, a mozgásnak is a felsorolásban kéne lennie, de az... egyedül az nem olyan jó... (akkor miért is hagytad a teniszt? jó-jó, nem érezted jól magad, de nem menekülhetsz mindig minden elől :( hülyenyúl) Úszni kéne. (oké, tudom, az még a tenisznél is stresszesebb, én meg most pont arra megyek rá, hogy ne legyen stressz...) De talán többet ad, mint amennyit elvesz...

leccvörk

Magyar cím: Tiszta napfény

Megjelenés éve: 2008

IMDb: www.imdb.com/title/tt0862846/

PORT.hu: www.port.hu/tiszta_napfeny...

Besorolás: dráma

Végülis tetszett, 7/10 talán. Szerintem nagyszerűen bemutatta, hogy egy családban bekövetkezett tragédia miképp tud elrontani mindent. Talán csak egy dolog bosszantott igazán, Norah sírós jelenete a film vége felé, mikor a tévét nézi. Nekiáll könnyezni, kameraváltás, majd azt látjuk, hogy csillog az orra alatt a bőre. He?! :O Mégis mitől?! 3 másodperc alatt összetaknyolta magát?... Egészen eddig a pillanatig tudott meghatni, amivel éppen meg akartak hatni. (kellően spoilermentes? :) )

Különben a film nem túl erőltetett, nem old meg mindent, nincs abszolút hepiend, de nem is megy minden tönkre. Olyan életszerű.

A főszereplő Amy Adamst megkedveltem.

Oké, ez most kemény lecke volt... :( Ha nekem sz*r, az egy dolog, de ha már más idejével is "szórakozom", akkor...

Hiszen az idő pénz...

Van ez a két dolog, ez a két közhely. Az egyik szerint az emberek nem változnak, a másik szerint meg nagyon is. Egy mai szakmai "vita" után kicsit elgondolkoztam ezen, aztán később - most - rájöttem, hogy mi is a tuti. Az emberek nem változnak, csak a szemléletmódjuk. (még finomításra szorul, érzem én is...)

(mondjuk ehhez talán az az emlék is hozzátartozik - de a fenti nem introspekció -, ami ma villant be, majd pedig vertem a csapot - szegény pedig nem is tehet semmiről -, hogy b*sszamegsemmitseváltoztam, b*sszamegsosemfogokmegváltozni, ez már mindig így lesz, én már mindig ilyen leszek... az emlék még kiskoromból származik, amikor átmentem játszani a Lacikához, de épp vendégek voltak - keresztszülők, kereszttesók talán -, és ezt mondta is a Lacika, meg azt is, hogy van puding és kérek-e. kértem. kint leültem a teraszon, bemenni nem mertem. nyitva volt a bejárati ajtó, meg a konyhaajtó - volt konyhaajtó? -, hallottam, ahogy beszélgetnek. a Lacika hozott nekem pudingot, szép kehelyben volt - mindig szerettem volna olyat -, megkóstoltam, és volt benne keksz. tudod, így átázva, ezért is rakták bele. mondtam is a Lacikának, hogy ebben el van ázva a keksz, és mondta, hogy ez direkt ilyen, és mintha mulatott is volna rajtam, hogy én még ilyet sose - pedig én még olyat sose. mondta, hogy ha nem ízlik, akkor nem muszáj megenni, beviszi, nem gond, mondtam, hogy de megeszem. mondta, hogy mindjárt megeszik és mennek játszani. hívott be, mondtam, nem megyek, ő bement. nem ízlett, ázott keksz, milyen az már, pfúj, összeturkáltam az egészet, fintorogva kiettem a nemázott kekszet, meg leettem a pudingot, ami nem volt kekszes. dühös voltam. emlékszem, hogy döfködtem bele a kanalat. kijöttek, én még mindig a teraszon ültem, mondta a Lacika, hogy mondhattam volna, ha nem ízlik, nem kellett volna összeturkálni az egészet. azt hiszem, hogy itt már nemcsak dühös voltam, hanem meg is ijedtem, mert rámszóltak, és ha rámszólnak, attól a mai napig megijedek és rosszul érzem magam tőle. egy darabig még ültem a teraszon, turkáltam a pudingban, nem mertem még rájuk nézni se, próbáltam magamba erőltetni a falatokat, de nagyon undorítónak találtam. kimentek az utcára, vártam kicsit, otthagytam a pudingot és megszégyenülve hazamentem. na, rámismersz? van még pár ilyen történet... talán azért jutott ez eszembe, mert már napok óta kekszes pudingra vágyom, a háztartási keksz itt van mellettem egy tálban, munka közben egyet-egyet elrágcsálok. de pudinggal lenne az igazi... kehelyből...)

"Akkor végy magadon erőt. Ezt nem lehet csinálni, amit te művelsz..."

Ilyenkor szoktam hetekre eltűnni - telefon némít, IM láthatatlan...

Valahol ott folytatom, ahol az év elején abbahagytam. Nem kellett volna az a szünet. Bár, ha jobban belegondolok, most sokkal többet tanulok egyszerre... Adatbázisok, OOP, tervezési minták, UML. Meg itt van még két AJAX könyv is, amit még ki sem nyitottam, pedig előbb-utóbb sort kell kerítenem arra is. Ha jobban belegondolok, egész lelkes is vagyok. Csak valahogy... á, egy hónap már csak szeptemberig, azt már fejenállva is, nem?

Na szunya. De az ágyba már csakis irodalmi műfajjal. :)

Tudtad, hogy cukrászképzés csak Pesten van? :( A képzés időtartama 1,5 év. Nem akarok visszamenni a büdösbe... Nagyon nem. De ez a képzés egyre jobban érdekel. Persze elég ijesztőnek tűnik belevágni egy teljesen új dologba, meg milyen az már, hogy nem akarok diplomát, meg feladom a gyerekeket és az iskolát. Lehet, hogy ez csak valami átmeneti zavar, megcsömörlés, pánik, kishitűség, lustaság, elkeseredettség, ilyesmi...

Majd kiforrja magát.

How to not act like a b*tch?

Észrevetted, hogy akár csak egy beszélgetéstől is mennyivel jobban tudja magát érezni az ember? Az ember tényleg társas lény lenne? Ez is a hormonok műve? Az önkifejezéstől milyen hormonok aktiválódnak az agyban? Az ember hirtelen fontosnak érzi magát meg az apró-cseprő dolgait?

...

Egész nap próbálok a Sanyi-filozófia szerint létezni, de valahogy nem akar összejönni... Persze tudom én, hogy ez is egy afféle filozófia, amit csak hosszú évek kitartó munkájának eredményeképpen lehet elsajátítani, egy nap alatt semmiképp nem lehet vele azonosulni. Pedig sokat segített volna. Talán idővel sikerül...

Tegnap volt egy beszélgetésem, mikor felmerült a kérdés, hogy de miért gondolok magamról ilyen keveset? A kérdés jogos: miért? Nagyjából ebben a percben jöttem rá a válaszra. Amint egy kicsit is többet gondolok magamról, azonnal pofára esem - ami együtt jár egy kellemetlen érzéssel a gyomortájon. Ezért. Önvédelem talán.

Most nem akarok megint hisztériázni a TO-val történő levelezés miatt, meg hogy mennyire el tudják cseszni a dolgokat ("én vétkem, én vétkem, én igen nagy vétkem"), csak azért bosszantó, hogy ha mondjuk van egy központi oldala a könyvtáraknak - ahova ráadásul directlink mutat az egyetem oldaláról -, a könyvtárak között hatalmas költözködés meg átszerveződés folyik - Der épp tegnap mondta, hogy mennyire röhejes már, hogy a kulturális fővárosban egyetlen könyvtár van nyitva, és az a BTK-TTK kari könyvtár -, akkor hogy a csudába engedheti meg magának az a néhány ember, aki az egész átszerveződés mögött áll, hogy ne rakjanak ki erről oda valami információt, hanem hagyják, hogy a sok user anyázzon, mert történetesen nem megy az oldal...

De ez is csak egy bosszúság a sok közül...

Azt hiszem, mostanra kialakult bennem az a nézet, hogy bárcsak minden századik dolog jönne össze, amit a konyhában csinálok... Etethetném a kukát, én meg mondjuk ennék gyümölcsöt... Mert az, hogy 11-re elkészül a krumplis rétes, önmagában hordozza annak a katasztrófának a lehetőségét, hogy jól sikerült, én pedig nem bírom ki, hogy ne kóstoljam meg. És ha tényleg jó, akkor az ember nem úgy van a krumplis rétessel, hogy á, jól van, nagy nehezen lecsúszik, hanem legalább három rétest meg fog enni. Ne adj' isten négyet...

Mondjam, mi kell a jó krumplis réteshez? :)

Egy mama, aki tud krumplis rétest sütni,
egy anya, aki eloszlatja a kételyeket a krumplis rétes készítését illetően,
egy én, aki megsüti a krumplis rétest,
60 deka sós vízben főtt krumpli,
4 evőkanál olvasztott vaj (legközelebb zsír lesz, ez bizonyos),
só,
réteslap,
1 dl olaj,
6 deka tejföl (szerintem ez körülbelül 1 deci).

Az én felhívja az anyát, hogy a mama hogy szokta csinálni a krumplis rétest, mert az én szerint némi dinsztelt hagyma, pirospaprika, tojás és tejföl is kerül a tört krumpliba. Az anya elmondja, hogy ugyan dehogy, a mama csak megtöri kicsit a krumplit, rárakja a kinyújtott tésztára, meglocsolja zsírral, hogy ne legyen olyan száraz, feltekeri és megsüti. Az én kicsit habozik, de elfogadja, egy próbát megér. Közben az anya konzultál a mamával és visszahívja az ént. Büszkén hajtogatja, hogy igaza volt, az én meg néhány óra múlva büszkén hajtogatja a 4 réteslapot, amit egyesével megkent az olajos tejföllel (letette, megkente, rátette, megkente satöbbi...), és rárakta a krumplis cuccot. Feltekerte, majd a két tekercset is megkente a maradék olajos tejföllel, aztán villával megszúrkodta kicsit a tetejüket, hogy ne hólyagosodjanak fel. 200 fokra előmelegített sütőben, nagyjából 20 perc alatt szép barnára sütötte, sütőből kivéve letakarta, egy óra múlva szelt belőle pár szeletet, mind megette, és a kései vacsora okozta lelkifurdalások(sic!) közepette belerittyentette a receptet az ideiglenes blogjába, miközben azon törte a fejét, hogy legközelebb csak két réteslapot használ egy tekercshez, de max. hármat...

Mennyi mindent kell még megtanulnom... Lehet, hogy kéne írni egy listát arról, hogy mit szeretnék, hol tartok satöbbi... Úgy érzem, hogy nem használom ki ezt a fogadott nővérséget. :) Mert például most nyaggathatnám az Istit, hogy beszélgessünk addig az OOP-ről, míg meg nem értem (értsd: magamtól is ki tudom találni :) ), de nem szeretek segítséget kérni, meg különben is itt a nagykönyv. :)

Szó lecc OOP! :)

...hanem azt, hogy ez a dolgok hirtelen megváltozása egészen olyan, mintha valami rajtunk kívülálló macerálná az eseményeket... Mondjuk, hogy amiben élünk, az valójában az egy olyan játék - tudod, mint az a szimsz, vagy mi -, és kattintgatnak rajtunk... (hehe, "Kattints rajtam" :) ) Vicces teremtéselmélet, nem? :) Na, majd még írok ilyeneket... :D

Néha elámulok rajta, hogy a dolgok hogy tudnak egyszeriben tönkremenni, aztán pedig mintegy varázsütésre megjavulni. De minden-minden. És egyik pillanatról a másikra működik ez mindkét esetben. Jó, persze, a tönkremenésnek azért vannak fokozatai. De a megjavulás félelmetes hirtelenséggel tud az emberre törni. A múlt héten vettem észre, hogy már hagyom magam a cégnél történt dolgokon gondolkozni. Így utólag azt látom, hogy igen rossz konstelláció volt az egyetem + kollégiumi stressz + munkahelyi stressz. A rehab még mindig tart... Fél év? Na ja... Nem egyszerű ez, kérem. Még a saját oldalamhoz se nyúltam ezidő alatt, most meg ilyen előregyártott blogba írok... Nem, ez valóban nem jellemző rám...

Jó újra érezni a lelkesedést. :)

Azt hiszem, jobban hasonlítok apára, mint anyára...
 

Gyűlölöm a megbízhatatlanságot! Ha valamit megbeszél az ember, akkor az legyen úgy! Hogy van az, hogy teszek egy ígéretet, aztán pedig a szöges ellentétét teszem a megbeszélteknek, mert fejben kitalálom, hogy nekem mégsem lesz úgy jó?! Hát basszus! Legalább az ígéret szentségét tartsuk már tiszteletben! Igen, most rendkívül dühös vagyok! Még a kezem is reszket... És főleg azért, mert így nőttem fel, és amióta ráeszméltem, hogy az ígéretnek mekkora súlya van, azóta próbálom kinevelni magamból a kiszámíthatatlanságot... A csuda vigye el! Dühös vagyok...

Gyerünk, gyerünk, vissza a pörgésbe, fiatal vagy még, Vica, hogy ilyen öreg legyél...

(azért azt meg kell itt jegyeznem, hogy elég unalmas már mindenkitől azt hallgatnom, hogy ezek a legszebb éveim, és hogy most kéne a legboldogabbnak lennem, meg hogy menjek ki és élvezzem az életet, és különben is mi lesz már, mikor megyek férjhez és mikor szülök gyereke[ke]t, és mi lesz az életemmel... roppantul fárasztó, hogy akárhova megyek, akárkivel találkozom, akárki hív telefonon, mindenki jobban tudja, mi kell nekem, hogyan kéne élnem az életem satöbbi... kezd már kicsit elegem lenni ebből... elég ezzel együttélni, ha lépten-nyomon a szememre vetitek, attól nem lesz se jobb, se könnyebb, sőt...)